Yule

A téli napforduló december 21.-én a csillagászati tél kezdetét jelenti.

2020 december 21-én. Egészen pontosan 10:02-kor. Ezen a napon lesz a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal. Innentől hosszabbak lesznek a nappalok egészen a következő napfordulóig.

A Yule az egykori germánoknál, és más pogány népeknél tartott ünnep volt a téli napforduló idején. Az új pogányságban és a boszorkányságban ma is tartott ünnep.

A keltáknál ünnep a fény visszatérését jelentette és az újjászületést állították a középpontba. Ilyenkor a fák körül énekeltek, fatuskókat égettek, és elterjedt az ajándékozás szokása. Innen ered az a szokás, hogy nagyon sokan december 21.-én állítanak karácsonyfát, és ünnepelik a karácsonyt.

Jellemző szokás még az, hogy farönköket gyújtottak meg, hogy meghódítsák a sötétséget, a gonosz szellemeket elűzzék és hogy szerencsét hozzanak az elkövetkező évre.

Amikor a pogány népek felvették a kereszténységet, akkor Krisztus születését kezdték el ünnepelni, a karácsonyt, amely december 24.-én kezdődik, a szentestével.