Elfogadás

Az előző posztban letisztáztuk magunkban azt, hogy az érzelmeknek milyen fajtáji vannak. Tehát akár az energiák, lehetnek jók és rosszak is. Az érzelmek nem minden esetben irányítottak. Maguktól fejlődnek ki bennünk, és ahhoz, hogy egy érzelmet vetítsünk egy dologra vagy tárgyra, ahhoz nagyon sokat számít az első benyomás. Vannak viszont olyan helyzetek, hogy egy adott … [Read more…]

Érzelmek fajtái

Az ember érző lény. Akár az állatok és akár a növények is. Érzelmeket fejezünk ki. Azok az érzelmek, amiket kibocsájtunk magunkból valamilyen kifejezetten érzelmi síkon nem befolyásolhatóak. Gondolom, tudod Te is, hogy vannak alkalmak, amikor úgy érzed azt egy másik emberre, hogy nem szimpatikus, hogy nem is ismered igazán. Persze olykor ennek az ellenkezője is … [Read more…]

Halál

Mivel többféle egyéniségű ember van a Földön, nagyon más mindenkinek a halálról a véleménye. Úgy gondolom, hogy kifejezetten megállapítható az, hogy bizonyos emberek egy része igen is fél a haláltól. Viszont vannak olyanok is, akik éppen ellenkezőleg, bár nem azt mondhatom, hogy várják a halálukat, de nem fél tőle, hiszen kicsit más szemszögből vélekedik a … [Read more…]

Telefonos jóslás

Egy kicsikét most menjünk vissza az időbe. A régi időkben, akkor, amikor a jóslás elkezdett ismertebb “művészetté” válni, nem kifejezetten jósok vagy jósnők voltak azok, akik a sorselemzéseket akkoriban végezték, hanem kifejezetten javas asszonyoknak nevezték őket. Az elterjedt szokás az volt, hogy ha XY – nak jövendölt a javasasszony, akkor XY-unknak személyesen kellett nála megjelennie. … [Read more…]

Telepátia gyakorlása

Gyakorlatban tehát gyakorolni kell. Az egyik amit kifejezetten tudok ajánlani, az a következő: Keress valakit, aki közel áll hozzád, akiben megbízol, és az illető örömmel részt vesz a gyakorlásodban. Az, hogy mekkora távolságban vagytok egymástól, nem annyira lényeges, de ne lássátok egymást. Beszéljétek meg, hogy Te telepatikus üzenetet küldesz neki, és neki ezt fogadnia kell, hírtelen … [Read more…]

Üzenjünk telepátiával

Nagyon sokan nevezik a telepátiát gondolatolvasásnak is, pedig nem igazán az a jelentése. Fontos tudni, a telepátia, azaz érzékszerveken túli érzékelés nem csak és kizárólag az emberek között működhet. Azt is jó megjegyezni, hogy szavak és fogalmak nélkül, jórészt képi, szimbolikus és érzésjellegű információkat közvetít. Nem kell attól sem tartani, a földrajzi határok gátat szabnának … [Read more…]

Telepatikus üzenet

Szóval a telepátia, vagyis a gondolatátvitel magában hordozza azt, hogy ezzel a tudással és ismerettel akár gondolatbéli üzenetet is küldhetsz. Na jó, most nem arra kell gondolni, hogy ezzel felválthatunk egy kommunikációs csatornát, és ilyen “hahó, itt vagy??” és ehhez hasonló üzeneteket küldhetünk, és fogadhatunk, ettől azért ez kicsit bonyolultabb, de ettől függetlenül nagyon nagyon … [Read more…]

Telepátia

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden energia. Biztos vagyok benne, hogy veled is előfordult már, hogy eszedbe jutott egy ismerősöd, egy olyan személy, akivel lehet, hogy már nagyon régóta nem beszéltél. És puff, egyszer csak megcsörren a telefon, és pont Ő hív. Hát ez nem semmi. Na ezt hívják telepátiának. Az agyunkban lévő kis mirigy az, … [Read more…]

Rafael arkangyal

Rafael arkangyal a gyógyítás és az egészség angyala. Mindig segít a hozzá fohászkodónak. Rafael arkangyal héber nevét többféleképp lehet értelmezni: „isteni gyógyító”, „Isten gyógyítása” – ám mindenképp a „gyógyít” (rapha) és az „Isten” (el) szavakból áll össze.  A Bibliában szereplő arkangyalok közül róla tudjuk a legkevesebbet, és ennek az a legnagyobb oka, mert ő csak az Ószövetségben szerepel. Ünnepe … [Read more…]

Gyógyító erő II.

Ugyan én is foglalkozom gyógyítással, és több hívómnak segítettem már kisebb jellegű problémákban, de azt fontos elmondani, hogy ez NEM MENTESSÉG AZ ELŐL, HOL ELMENJÜNK AZ ORVOSHOZ, ÉS KEZELTESSÜK MAGUNKAT!!! Ugyanis én közvetítem számodra az energiát, de ha te ezt nem kifejezetten megfelelően fogadod be (persze ezzel sosem volt még gond), vagy épp más problémád … [Read more…]