Egy elhagyatott sziklafalba vájt, kőből faragott lépcsősor vezet lefelé egy sötét alagútba, amelyről kevesen tudják, hová vezet. A hely energiája azonnal megérezhető: mintha az idő lelassulna, és minden érzék kiélesedne. A lefelé vezető lépcsők nemcsak a föld belseje felé visznek – hanem a belső világ mélyébe is.
Ahogy a látogató halad befelé, minden egyes lépcsőfokkal mintha levetkőzne valamit: félelmeket, kétségeket, fájdalmakat. A sötétség nem félelmetes – inkább puha és elfogadó, mint egy anyaméh. A legmélyebb ponton egy kis nyílás nyílik az égre: fentről beszűrődő fény emlékeztet arra, hogy a legnagyobb mélységek után jöhet a felemelkedés. A kőlépcsők nem csupán útvonalak, hanem szimbólumok is: minden lefelé tett lépés az újjászületés előszobája. Aki végigjárja őket, egy újfajta tisztaságban és erőben tér vissza a fénybe.