Az hogy 2 ember teljesen egymásnak van rendeltetése nagyon sok mindenből kiderül és látszik spirituálisan, mint ahogy már korábban is említettem, teljesen másként látunk egy párkapcsolatot, mint általánosságban az emberek fizikális szemmel. Alapvetően, hogyha mindent megteszel, azért, hogy. Segítsd és támogasd a céljai elérésében a párodat. Az már egy nagyon, nagyon nagyon erős ösztönzés mindezek mellett, hogyha ő is ugyanígy tesz és ő is segít téged. Úgy, hogy nem vár érte cserébe semmit, és te sem akkor az ő sikerei a te sikereid és fordítva is ez így van. Nagyon fontos az is, hogyha az ember mindent megtesz a másikért és teljesen önzetlenek vagytok egymás iránt. Ez mind a 2. Fél részéről egyaránt nyitott ez az 1. olyan. Szerintem ami mindenféleképpen arra utal jelet, hogyha valóban mindketten így tesztek és ez teljesen őszintén jön. Szinte tök természetesen ha lehet így fogalmazni, akkor mindenféleképpen az azt jelenti, hogy teljes mértékben egymásra vagytok hangolódva.