Hírtelen fordulat…

Csodálatos szintű az, hogy az ember mennyire nehezen tudja feldolgozni a bizonyos eseményeket. Például mostanság észrevettem azt, hogyha az ember nagyon kötődik valakihez, viszont mégis van egy blokkja ezen az érzelmi lelki területen, akkor abban az esetben egyáltalán nem tudja feldolgozni. Ha az a személy egy teljesen más uh viselkedést, tendenciát mutat neki, mint amit napokon heteken keresztül mutatott vagy kapott tőle pontosan emiatt is ilyenkor az a személy annyira visszafordul, hogy emiatt is kezd el szépen leépíteni magában olyan erős érzelmi kötelékeket. Vagy olyan erős érzelmi energiákat, amiket magában elindított, viszont nem tudni, hogy a másik fél ezt csak azért teszi, mert ámbár áron lehet, hogy ő is támogatja és preferálja az adott személyt. Viszont nincsenek érzelmi kötődései, vagy csak egyáltalán rossz kedve van. Rossz napja volt, és emiatt érdemes, tehát pontosan emiatt is egy kicsit. Zárkózottabbak kezelni az érzelmi tereket és kevésbé megjelen érzelmileg az emberek előtt pontosan annak érdekében, hogy ne tudjon az ember túlságosan hamar csalódni.