Egy eldugott hegyoldalban, mohával borított sziklák között rejtőzik egy kicsiny barlang, melynek mélyéről tiszta vízű forrás fakad. A régiek úgy tartják, ez a hely a természet egyik legőszintébb szentélye – ahol a víz nemcsak a testet, de a lelket is lemossa. A barlangba belépve a csend olyan sűrű, hogy minden lélegzetvétel a belső világ kapuját nyitja meg. A víz csobogása mint egy örök mantra szól, és emlékeztet: minden, ami fájdalmas, tisztulni képes.
Sokan zarándokolnak ide, hogy megérintsék ezt az élő energiát. Van, aki térdre ereszkedve imádkozik, más csak figyel és sír – mégis mindnyájan úgy távoznak, mintha valami régi súlytól szabadultak volna meg. A víz, amely a kőből születik, az élet szimbóluma: az áramlás, a változás, a megújulás. A barlang nem kér nevet, nem hirdeti magát – de aki egyszer ide talál, az tudni fogja: a forrás szavak nélkül is szól a lélekhez.