Féltékenység

Folyatassuk a cigány kártyalapok jelentését. A mai lapunk pedig nem is lesz más, mint a féltékenység nevű kártyalap. Nos ez a kártyalap is, ahogy a többi is, sokkal többet jelent annál, mint amit maga a kártyalap leír. És ennek értelmezése képen segítségül szolgál nekünk a kártyán szereplő kép is.

Az alapvető jelentése a féltékenység. Amit látunk is a képen, az az, hogy egy úr a bokorból lát egy szerelmes párt. Az úr személye ismeretlen, tehát ebből következtethetünk arra, hogy az úr félti a leányát, gyermekét, de az is lehet, hogy valaki megkérte őt, hogy figyelje az egyik személyt. Nos az sem kizárt, hogy az az úr valójában nem is olyan ismeretlen, hiszen lehet az is, hogy a hölgy párját, férjét véljük felfedezni, aki éppen felderít egy megcsalást.

Maga a kártyalap egy negatív lap, mindenképp próbáljuk a félelmeinket leküzdeni.