Egy titokzatos erdő mélyén áll egy kis tisztás, amelyet magas, ezüstös kérgű fák vesznek körül. A hely ősi energiát sugároz, mintha a múlt és a jelen határai elmosódnának, és az ember egy időtlen világba lépne. A levelek lágy susogása megnyugtatja az elmét, és segít elengedni azokat a gondolatokat, amelyek akadályozzák a belső fejlődést.
Azt mondják, hogy ha valaki a fák közé lép és becsukja a szemét, egy mély belső utazás veszi kezdetét. Az árnyékok között felsejlik a saját tudatalatti világunk, amely itt, ebben a ligetben nem félelmetes, hanem gyógyító erejű. Az Ezüst Fák arra tanítanak, hogy az árnyékaink nem ellenségeink, hanem útmutatóink – és csak akkor találhatunk rá a belső fényünkre, ha elfogadjuk és megértjük őket. A tisztás közepén állva az ember rádöbben, hogy nincs mitől félnie, mert minden válasz ott rejlik benne, csupán meg kell tanulnia hallgatni a belső hangjára.