
Manapság az emberek körében nagyon elterjedt gyűjtőfogalomként az ezotéria, illetve vele kézen fogva a spiritualitás is. Az igazságot megvallva, szerintem nagyon sokáig Én sem voltam azzal tisztában, hogy ez a kettő teljesen különbözik egymástól. Mert igen, különbözik.
De most akkor mégis melyik mit jelent és mért is használják azonosként? – Merül fel benned is a kérdés. Az biztos, hogy nagyon egy kalap alá van véve a kettő, így terjedhettek el rokon értelmű szóként.
Nos nézzük csak, mit jelentenek. Bár azt előre leszögezem, a kettő különbözik egymástól, mégis egy hajszál válassza egyiket a másiktól. Ámbáron egyik a másik nélkül olyan, mint asztal lábak nélkül.
Az ezotéria mint mai szó a 20. század első felében okkult/okkultizmus néven volt jelen, – de ma már ezt a szót ritkán használjuk, – melynek jelentése rejtett belső tudást jelent.
Rengeteg olyan nézetet tartalmaz, amelyet a mai fejlett tudomány – reményeim szerint – még nem ismer el, hiszen a tudományos világképbe nem illeszkedik bele.
A spiritualitás szó jelentése maga a lélek. Egyébként egy összefoglaló név, olyan világnézeti formákról beszélhetünk itt, mint pl.: szellemi, természetfeletti erők, de maga a lélek értelmezése is – így a karma is. A spiritualitás egy része viszont beleilleszkedik a tudományos világképbe, vezettek, és vezetnek is kutatómunkákat.
Tehát most már remélem Te is tisztábban látod, hogy a kettő fogalom között nagy különbség van, de ma már szinte egyik a másik nélkül nem is létezik.